Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeztek meg Szilicén a református templomban. A megemlékezés ünnepi szónoka Beke Beáta, Kassa megyei képviselő volt.
A Szilicei Református Egyházközség, Szilice Község Önkormányzata, a Kökörcsin Népdalkör és a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskola közös szervezésében emlékeztek az egybegyűltek a 176 évvel ezelőtti eseményekről.
A megemlékezés a helyi református templomban vette kezdetét 15 óra 15 perckor. Igét Nt. André János hirdetett, aki többek közt kiemelte, hogy elődeink szabadságharcán keresztül is Isten a szabadságra, testvériségre és egyenlőségre emlékeztet bennünket.
A jelenlévőket Várady Tamás, Szilice Község polgármestere köszöntötte, aki a történelmi eseményekről szólt, majd a jövőbemutatóan, ekképp zárta gondolatait: „Történelmünk hősei kijelölték számunkra a követendő utat: vezéreljen bennünket a magyar nemzetünk és hazánk iránti szeretet, fogjunk össze és tegyünk közösen, hogy minden magyar embernek biztonságos és erős otthona legyen Európában. Ez a mi kötelességünk” – fogalmazott.
Ezt követően a helyi alapiskola diákjainak ünnepi, verses – zenés műsora következett, majd Beke Beáta, Kassa megyei képviselő a múlt eseményeit vetette össze a mai kor emberének tapasztalataival: „Nem volt könnyű akkor sem, de valamiért úgy érezzük, ma sem könnyebb a helyzetünk. Szavakba foglalni sem egyszerű az érzéseket, melyek a felvidéki ember lelkében háborognak, amikor ütközteti a forradalom és szabadságharc múltját a jelenkori életével, átélt tapasztalataival” – összegezte gondolatait.
A megemlékezést a templom falán található emléktáblákhoz elhelyezett koszorúzással, a Kökörcsin Népdalkör szolgálatával és nemzeti imánk eléneklésével zárták.