Május 30-án kedden 18.00 órától a rimaszombati kultúrházban ad koncertet Szlovákia egyetlen klarinét négyese, az Albín Blaho, Šimon Štímel, Martina Lišková és Jozef Eliáš összetételű Aurum Quartet. A programban ismert melódiák hangzanak el W.A.Mozart, G.Bizet, Bartók Béla, E.Suchoň, G.Gershwin, D.Sosztakovics, J.Brahms és L.Bernstein műveiből. A koncert fő támogatója a Szlovák Művészeti Alap.
Az Aurum Quartet a Pozsonyi Konzervatórium mellett jött létre, tagjai volt diákok és tanárok, akik ma már kiváló pozsonyi zenekaroknak, a Szlovák Filharmóniának, a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának és a Szlovák Belügyminisztérium Zenekarának tagjai. 2021-ben megjelent az első hanghordozójuk Ouverture címmel, melyen klasszikus darabok hallhatók négy klarinétra átdolgozva. A zenekar különös figyelmet fordít kortárs zeneszerzők, köztük Ľuboš Bernáth, Marián Závarský és Alaxandra Gudková műveinek a bemutatására is.
Az Aurum Quartet ismert Szlovákiában, de koncertezett már külföldön is. Szép emlékeket őriznek a Berlini és a Bécsi Szlovák Intézetben adott koncertjeikről, vagy a portugáliai Terras Sem Sombra nemzetközi fesztiválon adott fellépésükről. Turnéztak Kuvajtban is, ahol képzésen is részt vettek és tevékenységüket elismerő oklevéllel jutalmazták.
Forrás: vmk