„1 Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét. 2 A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz, 3 és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? 4 Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. 5 És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. 6 De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. 7 De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek. 8 Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.” Mk 16,1-8
Keresztyén gyülekezet! Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Sokan magunkra ismerhetünk a mai szövegben szereplő asszonyok példájából. Ki ne cselekedett volna hasonlóképpen, mikor fiatal volt, gyerek volt? Én személy szerint emlékszem, hogy többször is előfordult, hogy amikor a szüleim megkértek valamire, hogy tegyek úgy, sokszor direkt pont az ellenkezőjét cselekedtem. Olyan is előfordult, hogy valamire megkértek, hogy ne tegyem, de én pont ezért tettem meg. Azt gondolom, valahol valamikor mindannyiunkkal előfordult az ilyen. Volt, hogy azért, mert megijedtem, volt, hogy azért, mert mérges lettem, mindig más-más indítékkal, de megesett.
Az asszonyokat arra kéri a fehér ruhába öltözött ifjú, hogy ne féljenek, mert Jézus, akit keresnek feltámadt. Épp ellenkezőleg, örüljön a szívük, mert akit szeretnek és halottnak hittek, életben van. Menjenek hát el és mondják el a tanítványoknak, hogy mi történt velük, hogy mit láttak és hallottak. Ők azonban éppen ellenkezőleg éreztek és cselekedtek.
Féltek és nem mondtak el senkinek semmit. Nem azért tettek így, mint én gyerekként, mert mérgesek voltak, vagy, mert direkt az ellenkezőjét akarták tenni annak, amire kérték őket. Felnőtt emberként már nem olyan gyakran teszünk ilyet. Azért tették, mert féltek.
Amikor az emberen eluralkodik egy érzés, érzelem, az ellen nagyon nehéz tenni. Ha félünk, nem segít, ha azt mondják nekünk, ne félj. Ha mérgesek vagyunk, akkor sokszor a legkevésbé sem segít, ha valaki azt mondja nekünk: „nyugodj meg!”. Az asszonyoknál is ez történt. Hiába mondta nekik az ifjú, hogy ne féljenek, ők mégsem tudtak megnyugodni.
És ez szerintem teljesen érthető is. Gondoljunk csak bele, micsoda hatalmas érzelmi változáson mentek keresztül a történet szereplői! Elindultak reggel, hogy a szerettüket, akit elvesztettek, aki meghalt bebalzsamozzák, ahogyan ez akkoriban szokás volt.
Együtt haladtak a sír felé, ami szintén az akkori szokásoknak megfelelően egy valószínűsíthetően egy domboldalba volt belevájva, és egy hatalmas követ hengerítettek elé, hogy holmi sírrablók vagy rosszindulatú emberek ne tudjanak könnyen bejutni. Azon gondolkoztak, vajon hogyan fognak tudni bejutni Jézushoz. hiszen ez a kő útjukat állja majd. Ebben a hatalmas gyászban és a kő miatti reménytelenségben bandukoltak a sír felé. Amikor azonban megérkeztek, egy hatalmas változás történt: megtudták, hogy akit halottnak hittek, életben van, ráadásul a kő sem állja útjukat. A legmélyebb, friss gyászból kellett nekik váltaniuk a felhőtlen és váratlan öröm érzésére.
Ez a két érzés szinte teljesen ellentétes egymással és tapasztalhattuk mi is mindannyian, hogy a gyászból nagyon nem egyszerű kilábalni. Ők viszont először találkoztak a feltámadás tényével, amivel teljesen érthetően nem tudtak, mit kezdeni, nem tudták, mit is jelent pontosan, amit átélnek.
De mit is éltek át pontosan? Az elhengerített kő, ami a feltámadást szimbolizálja, hogy nincsen már semmi akadálya annak, hogy Krisztus győzelmét a halálon megtapasztaljuk és megértsük. Jézusnak nem volt olyan szuperereje, mint például Herkulesnek, vagy Hulknak, hogy bármit fel tudott volna emelni, de Isten mégis képessé tette arra, hogy a legnagyobb csodát véghez vigye. Ez pedig nem a kő elhengerítése volt, hanem a halál hatalmának a legyőzése.
Ez a kép véleményem szerint tökéletesen szimbolizálja Húsvét ünnepének üzenetét. Látjuk rajta az üres sírt, hogy Jézus már nincsen ott. Látjuk rajta az elhengerített követ és ha jobban megnézzük, a kő alatt fekszik valami vagy valaki. A halál, a kaszás, akárhogy is hívjuk, mindannyian felismerjük a jól ismert ábrázolásmódot. Azzal, hogy Jézus feltámadt és elhagyta a holtak birodalmát, elhagyta a sírboltot és újra az élők között járt, végleg legyőzte a halál hatalmát.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mi itt a földi életünkben nem kell megtapasztalnunk a halál és a gyász folyamatát. A nagy képet tekintve viszont bizony egy teljes változást jelent. Azt jelenti, hogy habár a testünk meg is hal, a lelkünknek örök reménysége van, reménység és ígéret az örök életben. Abban az örök életben, amit Jézus ígért meg nekünk.
A legcsodálatosabb az egészben, hogy Jézus nem csak úgy beszél és ígérget a semmibe: jól tudhatjuk, hogy amit megígér, azt meg is tartja! Ezt az ígéretét is megtartotta és a mai napig megtartja, ugyanis Ő nem halt meg soha többé, hanem felment a mennybe és a mindörökké kíséri az embert az életében.
Őbenne bízva nem is csak reménységünk, hanem bizonyosságunk lehet az örök életben, mert Jézus azt is megígérte, hogy nekünk is örök életet ajándékoz, ha elfogadjuk azt, hogy Ő szenvedett értünk, meghalt értünk és feltámadt értünk.
Húsvét üzenete amilyen egyszerű, annyira felfoghatatlan is számunkra: Jézus feltámadt, hogy bebizonyítsa, hogy le tudja győzni a halált és ezt értünk tette, hogy velünk is megtegye, hogy nekünk örök életünk lehessen.
Az asszonyok akkor ezt még nem tudták, nem értették. Mi már tudjuk, de vajon értjük? Vajon felfogjuk a valódi súlyát annak, hogy mit tett értünk valójában Jézus? Azt kívánom hát mindannyiunknak, hogy innen hazamenve legyen időnk arra, hogy átgondoljuk és megértsük a lényegét annak, hogy mi is történt valójában nagyjából 2000 évvel ezelőtt. Isten adjon nekünk ehhez képességet, türelmet és megértést. Értsük meg: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!
Ámen!
Elhangzott 2025. április 20-án, Lekenyén, ahol az evangélikus templomban Nt. Wächter Baldó, hirdette az igét húsvétvasárnap.
