Emelkedhet a temetési hozzájárulás összege

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

120 euróval emelnék a temetési hozzájárulást, így az elhunyt hozzátartozói 200 eurót kapnának. Ez derül ki az SNS képviselőinek erre vonatkozó javaslatából, amelyet a kormány szerdán hagyott jóvá azzal a megjegyzéssel, hogy ennek pénzügyi fedezetével a következő jogalkotási folyamatban foglalkoznak majd. A cél a temetéssel kapcsolatos pénzügyi támogatás megemelése és az elhunyt hozzátartozóira háruló teher enyhítése.

„A javasolt módosításnak köszönhetően 79,67 euróról 200 euróra emelkedhet a temetési hozzájárulás, amivel a törvény a temetkezési szolgáltatások árának az utóbbi 17 évben bekövetkezett változására és az inflációra reagál. A támogatás emelése elengedhetetlen az elhunyt hozzátartozóinak segítése és a temetéssel kapcsolatos költségek mérséklése szempontjából” – közölték a törvény előterjesztői az indoklásban.

Hozzátették: a temetkezési támogatás utoljára 2007-ben módosult, azóta jelentősen emelkedtek a megélhetési költségek, beleértve a temetési költségeket is. A támogatás jelenlegi összege nem elegendő a temetéssel kapcsolatos költségek fedezésére.

A módosítás 2025 januárjától lépne érvénybe.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás