Ivan Šimko távozik a belügyminiszteri posztról – tájékoztatott szerdán Ódor Lajos kormányfő. Az ok, hogy megrendült a bizalom a belügyminiszter és a rendőrség vezetése között. Ódor szerdán javasolni fogja Zuzana Čaputová államfőnek Šimko megbízásának visszavonását.
„Az elmúlt hetekben annyira megromlott a bizalom Ivan Šimko és a rendőrség tágabb vezetése között, hogy az államfő és az én személyes igyekeztem ellenére sem sikerült megújítani. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy nem működött a kommunikáció a belügyminiszter és a rendőrség vezetése között, és az elmúlt két hónapban ez áthághatatlan akadályokat gördített az együttműködésük elé” – jelentette ki Ódor.
A kormányfő megerősítette, hogy körülbelül húsz rendőrségi vezető fontolgatta a távozását, és nem csupán Šimko közösségi hálón közzétett nyilatkozata miatt. „A történet nem ezzel kezdődött, inkább arról van szó, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban” – tette hozzá. A kormányfő biztosította a rendőrséget és a nyilvánosságot, hogy a törvényes keretek között a rendőrség eddig is szabadon végezhette a munkáját, és ez ezután is így lesz. A politikai beavatkozásokat, a rendőrség politikai irányítását megengedhetetlennek nevezte. Szerinte Šimko távozása lecsillapítja a kedélyeket, helyreállítja a bizalmat, és bár „nem volt könnyű, de ez volt a legértelmesebb megoldás”.
Ódor nem kételkedik abban, hogy Šimko szándéka is az volt, hogy Szlovákia jogállamként működjön, és ennek megfelelően az egyes intézményei is, az ennek biztosításával kapcsolatos nézetek között voltak időnként eltérések. Šimkónak köszönetet mondott a tisztességes és transzparens parlamenti választás előkészítéséért, valamint az illegális migrációval kapcsolatos kérdések képviseletéért az uniós fórumokon.
Az államfő Ódor Lajost bízza meg a belügyi tárca irányításával
Zuzana Čaputová államfő délután Ódor Lajos kormányfőt bízza meg a belügyi tárca irányításával, miután visszavonja Ivan Šimko megbízását – tájékoztatta a TASR-t az elnöki hivatal.
Šimko a szakértői kormány tagja, amelynek a szeptemberi választás után felálló kormány megalakulásáig szól a megbízása. Mivel ideiglenesen megbízott miniszter, nem lehet leváltani, csak az államfő vonhatja vissza a megbízatását, és ideiglenesen valamelyik jelenlegi miniszter veszi át a belügy irányítását.
-tasr-
Ivan Šimko távozik a belügyminiszteri posztról
Share.