Bősi Szabó László nevét az egész Kárpát-medencében jól ismerik a magyar nóta kedvelői. Szűkebb hazájában, a Csallóközben nemigen múlik el falunap úgy, hogy ne lépne színpadra. A rádióban és tévében is gyakran szerepel. Ma már szívesen énekel operettet és olasz dalokat is. A legjobban öltözött nótaénekesnek tartják. Nyugdíjazásáig a bősi magyar alapiskolában tanított. 1998-ban Aranykoszorús nótaénekes minősítést kapott, míg 2004-ben, ötvenéves 
születésnapjára, Bős önkormányzata Pro Urbe díjat adományozott neki. A beszélgetés eredetileg a Szabad Újság legutóbbi számában jelent meg, amely még kapható az újságárusoknál.
– Honnan indult? Mikor kezdett énekelni?
– Rimaszombatban születtem, Tornalján nőttem fel. Kiskoromtól énekeltem, mert a szüleim, a nagyszüleim szerették a nótákat. Nálunk minden délben a Jó ebédhez szól a nótát hallgatta a család, így azután már apró gyermekkoromban belém oltották a nóta szeretetét. Emlékszem, nagypapám kedvenc nótája a Piros rózsák beszélgetnek volt, amit én már háromévesen elénekeltem neki. Felcseperedvén, az iskolai rendezvényeken szoktam énekelni, majd később Tornalján részt vettem az ottani táncdalfesztiválon is. Hetvenkettőben kerültem el Nyitrára, ahol matematika-testnevelés szakon kezdtem tanulni. Ott ismerkedtem meg a feleségemmel és ott is, ha csak módom volt rá, énekelgettem a magyar bálokon és a rendezvényeken. A főiskola elvégzése után, hetvenhatban, mindketten a bősi iskolában kaptunk helyet, és énekelni kezdtem az énekkarban. Néha-néha szóló műsorokat is adtunk a környező falvakban. Ekkor már többen is mondták nekem, jól tenném, ha komolyabban is foglalkoznék az énekléssel. Nyolcvannyolcban indultam az első nótaénekes versenyen, kilencvenkettőben kezdtem el Pesten tanulni híres énektanároknál. A nótaéneklés során a szövegmondásra, a hangképzésre és a hangsúlyokra nagyon sok figyelmet kell szentelni.
– Miért vette fel a Bősi művésznevet?
– Ez akkor történt, amikor a Duna Televízió Dankó Pista Nemzetközi Énekes Versenyén bekerültem a döntőbe. A szerkesztő mondta, hogy mivel a fél ország Szabó László, kellene nekem egy megkülönböztető név. Mondtam neki, hogy bár Gömörből származom, de Bősön élek. Hát így „ragadt” rám a Bősi név. Ehhez méltón igyekszem a nagyközség jó hírnevét öregbíteni, a legjobbat nyújtani a helyi kulturális rendezvényeken.
– Hogyan telnek a napjai?
– Egészen nyugdíjazásomig úgy folyt az életem, hogy hét közben tanítottam, esetleg néha-néha hang- és tévéfelvételre utaztam Magyarországra, hétvégén pedig vártak a fellépések. Sportos életmódomnak köszönhetően, jól bírtam a terhelést. Most, nyugdíjasként főleg a hétvégéim telnek eseménydúsan, van, hogy egy nap három-négy helyre is megyek énekelni. Leggyakrabban Dóka Zsuzsával, akivel a felvidéki nótapárost alkotjuk. Hét közben a repertoárt gyakorlom, vagy új nótákat tanulok. Minden hétvégén vannak fellépéseim, mert most vannak a falunapok, ősszel pedig a nyugdíjas napokra szoktunk meghívást kapni, de járunk énekelni bálokra és esküvőkre, születésnapokra is. Ami megmaradt és nem változik, az az izgalom, mégpedig minden fellépés előtt. Sosem felejtem el Kovács Apollóniát, akivel egyszer közösen léptünk fel. Hát ő úgy izgult a színpadra lépés előtt, hogy, ha nem látom, nem hiszem el. Mindig igyekszünk a maximumot nyújtani.
– Változnak a korok, változnak a divatok, az igények a szórakoztatás területén is. Mintha egy kicsit elmentünk volna az igénytelenség felé.
– Nem tisztem, hogy más műfajok felett ítélkezzek, de mi a közönség előtt mindig élőben énekelünk, zenei alapra, vagy ideális esetben zenekari kísérettel. Ezt viszont egyre kevesebb helyen tudják megfizetni. Cigányzenét se nagyon lehet hallani az éttermekben. A mulatás, ami a magyar emberekre annyira jellemző volt, szinte teljesen megszűnt. Nemigen van már rá idő és alkalom. Igyekszem alkalmazkodni a változó igényekhez, több száz nótát és dalt ismerek, és mindig újakat tanulok. Nemsokára Rajkára készülünk fellépésre, és ott a magyar és a szlovák nótákon kívül már német dalokat is kérnek. Tavaly, Pozsonyban egy szlovák esküvőre hívtak meg bennünket, ahol magyarországi cigányzenekar játszott, mi pedig magyarul és szlovákul is énekeltünk.
– A legnagyobb kihívás mindig az, ha élőben és zenei kíséret nélkül kell a nótát vagy a dalt elénekelni. Volt ilyenre példa a pályafutása során?
– Régi nagy emlékem, hogy egyszer, március tizenötödikén, a pozsonyi Petőfi-szobornál énekeltem a központi ünnepségen. Az volt a kérés, hogy a Bánk bánból a Hazám, hazámat énekeljem. Vittem magammal egy billentyűst kíséretnek, de mit ad Isten, kikapcsolták az áramot. Szerencsére, ott volt Ág Tibor bácsi is az énekkarával, és őt kértem meg, hogy adja meg a kezdőhangot. Így énekeltem el, minden zenei kíséret nélkül, ezt a gyönyörű áriát. Pólos Árpád színművész, aki ott verset mondott, meg is jegyezte, ez nem volt semmi. Nagyon nagy élmény volt Erdélyben énekelni, ahol az emberek egyes nótáknál sírtak. Hiába, igaz a mondás, hogy a magyar ember lelke benne van a nótákban.
– Mintha egy-egy nótát sűrűbben lehetne hallani a rádióban. A régiek pedig lassan feledésbe merülnek. Születnek-e újak?
– A magyar nóták között is vannak slágerek, mint például mostanában a Tiszta fehér oltár. Ezt szinte mindig kérik tőlünk a rendezvényeken. De az Akácos út is gyakori kívánságnóta. Szerencsére állandóan születnek újabb és újabb nóták, mert vannak jó néhányan, akik kimondottan magyar nótákat szereznek. Van is egy felkérésünk, hogy egy nótaszerző nótáit énekeljük fel cédére. Még azt elmondanám, hogy nem csak nótaszerzők vannak, de szerencsére fiatal nótaénekesekből sincs hiány.
– Mivel telik a szabadideje?
– Szabadidőmben a feleségemmel a kertünkben foglalatoskodunk, de szeretünk utazgatni is. Főleg víz mellé, mert imádok úszni. Két gyermekünk tőlünk messze, külföldön él. Ritkán látjuk két kisfiú unokánkat. Egyikük nyolc, a másik öt éves. Ezért élvezzük a velük töltött idő minden pillanatát. Többnyire mi utazunk ki hozzájuk, mert elég elfoglaltak. Ilyenkor több hétre megyünk. Tavaly nyáron egy hónapot voltak itt az unokák, és minden napra programot szerveztünk nekik. Nagyon élvezték. Főleg azt, hogy itt magyar szót hallottak. A feleségem, aki kitűnően főz, kedvenc ételeikkel kényeztette őket. Édesanyámat is igyekszünk felkarolni, aki hála az égnek, idős kora ellenére még jó egészségnek örvend.
B. Vida Júlia, fotók Bősi Szabó László archívumából
