A Rimaszombati Körzeti Rendőrkapitányság jelentése szerint, melyet a városi képviselő-testületnek is bemutattak a márciusi ülésen, a rimaszombati bűnözés és közrend helyzetéről, szintjéről a 2023-as évben, a város biztonságosnak mondható.
A bűnözés helyzete és fejlődése Rimaszombat városában számos tényezőtől függ, mint például a magas munkanélküliségi rátától, a társadalmilag rosszul alkalmazkodó lakosság nagy koncentrációjától, a lakosság alacsony szintű jogtudatától és az ország rossz gazdasági helyzetétől. Az említett bűnözést okozó tényezők közül mindegyik önmagában is elég súlyos, Rimaszombat városában pedig kölcsönhatás áll fenn közöttük és ezek kombinációja között, ami tovább növeli a bűnözés mértékét és súlyosságát a városban és a környékén lévő falvakban.
A 2023-as értékelt időszakban összesen 134 bűncselekményt követtek el a város és a városrészek területén, ami 20 bűncselekménnyel kevesebb, mint 2022-ben. 115 esetben sikerült a bűnügyeket megoldani. Utcán elkövetett bűncselekményekből 22 volt, ami 24-gyel kevesebb, mint az előző évben, ebből 18 esetet sikerült felderíteni. Az elkövetők gyakran álltak alkoholos vagy kábítószeres hatás alatt, ugyanakkor gyakran volt köztük visszaeső és munkanélküli. A fiatalkori bűnözésre jellemző a vagyoni jellegű, elsősorban apróbb bolti lopások.
Általánosságban elmondható, hogy Rimaszombatban a vagyon elleni bűncselekmények dominálnak, 130 esetet jelentettek, ebből 87 esetet sikerült felderíteni. Szintén gyakori a kötelező eltartás elhanyagolása vagy az ifjúság erkölcsi nevelését veszélyeztető bűncselekmények is, amelyekben a családok rossz gazdasági-társadalmi helyzete játszik szerepet, amely elkövetésük alapja.
Külön fejezetet alkotnak a betöréses lopások, melyekből tizennégyet követtek a város területén, ami néggyel kevesebb, mint 2022-ben, de csak 5 esetet sikerült felderíteni. Ezen belül három lakásbetörésre került sor, ezekből kettőt sikerült felderíteni. Tavaly egyetlen gyilkosságot követtek el, amit sikerült felderíteni (Nyugat lakótelep), valamint 4 rablást, amelyeknél szintén megtalálták a tetteseket.
Továbbra is előfordul mobiltelefonok eltulajdonítása éttermekben, zsebtolvajlás, kerékpárlopás és autólopás. Autólopásra, illetve jogosulatlan használatra három esetben került sor, egy esetben sikerült elfogni a tettest. Az autókban hagyott értékes tárgyak, mint számítástechnikai eszközök vagy szerszámok, gépek ellopására is volt példa Rimaszombatban. Három esetből egyet sikerült felderítenie a rendőrségnek. Erre több helyi, vagy más városokban működő banda is „szakosodik”,
profik és gyorsan helyet változtatnak. Bűnözés szempontjából a legkockázatosabb hely a városközpont és a két nagy lakótelep.
2023-ban 511 szabálysértésre került sor a városban, ebből 331 esetet sikerült felderíteni. A szabálysértések száma 2022-höz képest 88-cal csökkent, a legtöbb vagyon elleni szabálysértés volt (222), valamint a polgári együttélés ellen (186). A rendőrség 1255 közlekedési szabálysértést vett nyilvántartásba 2023-ban, ebből 1159-et oldottak meg helyszíni bírsággal, 96 esetben további eljárásra volt szükség.
Gömöri Hírlap (forrás: Obvodné oddelenie PZ)
Javuló közbiztonság Rimaszombatban
Share.