Az eddigi legnagyobb felújítás zajlik a krasznahorkai vár történetében

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A krasznahorkai vár felújításáról, a tavaly elvégzett munkákról és a tervezett lépésekről tájékoztatott a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) és a kulturális minisztérium. A vár nyolc évvel ezelőtt, 2012. március 10-én égett le.

A mostani a legnagyobb felújítás a vár történetében. A projekt része az is, hogy helyrehozzák az 1956 és 1989 között szakszerűtlenül elvégzett beavatkozások miatt keletkezett károkat. Ha minden a terv szerint halad, 2021 után befejezik a most zajló munkát, és 2023-ra várhatóan a vár felső részének helyreállításával is végeznek, majd megnyitják a vármúzeumot. A beruházás becsült költsége 35 millió euró, évi 200 ezer látogatóval számol a múzeum.

Több nagyobb munkát is elvégeztek a helyreállítás során, módosították például a területrendezési tervet, a Kassai Regionális Műemlékvédelmi Hivatal jóváhagyta a felújítás projektjét, fokozatosan kiszárították az épület falait.

800 tárgyat restauráltak

„A tűz idején 4229 darabból állt a vármúzeum gyűjteménye. Ezek közül 324 megsérült, 27 pedig teljesen megsemmisült. A munka során azt tapasztaltuk, hogy a kár kisebb, mint gondoltuk, és néhány tárgyban nem is a tűz, hanem a hő hatására keletkezett kár. Különösen igaz ez a textíliákra, amelyeket helyre kellett állítani. A mai napig több mint 800 tárgyat restauráltak, ezeket újból ki lehet állítani, addig a betléri kastélymúzeumban raktározzuk őket” – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Máté Tímea, a betléri múzeum igazgatója.

„A projektdokumentáció kidolgozásakor arra jutottunk, hogy visszamegyünk az időben 120 évet, és abban az állapotában mutatjuk be a kastélyt, ahogyan a 20. század elején kinézett. El akarjuk kerülni azokat a hibákat, amelyeket ez elmúlt 50-60 évben elkövettek, mert az 50-es években végrehajtott rekonstrukciók inkább problémákat okoztak, például a nedvesedés is emiatt volt. Az újjáépítést úgy szeretnénk elvégezni, hogy a következő 30-40 évben ne legyen szükség nagyobb javításokra” – mondta Branislav Panis, az SNM vezérigazgatója.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás