Az együttműködési megállapodás aláírására a napokban került sor a Kassai Akadémia FK és a VFK Rozsnyó képviselői között. A memorandum célja a sportág régióbeli felemelkedésének és a labdarúgás utánpótlásának segítése.
Az ünnepélyes aláíráson Michal Domik, Rozsnyó polgármestere és Soňa Domiková, a futballklub statutáris képviselője vett részt.
Michal Domik, Rozsnyó polgármestere nem rejtette véka alá lelkesedését a két klub közötti együttműködési megállapodás hivatalos megpecsételése után: „Az FK Kassa márkanév lendületet kapott, és az idő múlásával folyamatosan növekszik. A klubnak képzett menedzserei és edzői vannak, logikus, hogy nagyon jók a működési feltételei is. Ezért örülünk ennek az együttműködési formának. Rendkívül boldogok leszünk, ha legtehetségesebb fiataljaink egy olyan erősebb klubhoz igazolhatnak, mint a kassai” – mondta Rozsnyó város első embere, aki nagyra értékeli a helyi futballklubjuk utánpótlásedzőinek munkáját.
Geri Ádám, az FK Kassa Akadémia igazgatója pedig elmondta: „A rozsnyói futballklub a következő, amellyel ezt a memorandumot aláírtuk a kassai régióban. Nagyon örülök, hogy elkezdjük megvalósítani elképzelésünket a régió klubjaival való együttműködésről. Úgy gondoljuk, hogy hamarosan, magyar partnereinkkel együttműködve, a klubok számára valóban olyan színvonalfeletti feltételeket és lehetőségeket tudunk majd kínálni, amelyek az Akadémia építkezésének befejezése után fentieken belül képesek leszünk. Az Akadémia befejezése után valóban egyedülálló lesz régiónkon belül” – jelentette be a kassai futballklub utánpótlását vezető képviselője.
-fckosice.sk-
Fotó: fckosice.sk, Šimon Pavlišin