Vereség az első edzőmeccsen

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Három hét pihenő után a hét elején a III. ligás rimaszombati futballcsapat tagjai is elkezdték a felkészülést az új edzővel a 2024/2025. évi pontvadászatra.

Az új bajnoki idényben újra a harmadik liga élmezőnyébe szeretne kerülni a gömöri alakulat. Miután a bajnokságba történő nevezés határideje véget ért, és minden szükséges dokumentumot időben benyújtott a csapat, így a nevezése elfogadására került. A játékoskeretben biztosan lesznek változások, azonban konkrétumokról még nem tudunk beszámolni, mint ahogy még folynak a tárgyalások arról is, hogy ismételten az élvonalbeli Rózsahegy farmcsapata lesz-e a rimaszombati gárda.

A csapat szombaton délelőtt már le is játszotta az első nyári felkészülési mérkőzését Losoncon, ahol a szintén harmadosztályú Novohrad Losonc VSK vendégeként lépett pályára, és háromgólos vereséget szenvedett.

Az első felkészülési mérkőzésen a szabadságok miatt mindkét csapatban néhány olyan ifista, illetve ifiből kikerülő játékos is lehetőséget kapott, akik eddig még nem játszottak a felnőtt csapatban.

NOVOHRAD Losonc VSK – Rimaszombati VSK 3:0 (1:0)
Gólszerzők: Berky A., Budáč, Telek

-cse-
Forrás és fotó: www.facebook.com/MŠK Novohrad Lučenec

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás